Már 9 hónapos vagyok.Hihetetlen mennyi idő eltelt ezalatt a pár hónap alatt.Rengeteg kismamás képet csináltunk az elejétől kezdve.De csak most adtuk ki a képeket.Már mint nem azért hogy olyan sokat kell,hanem mert az én kérésemre.Félre ne értsétek nem szégyellem hogy kismama lettem csak azért hogy Mia-ék ne jöjjenek utánam.Fáj hogy így bántam velük.Még a telefonomat is kicseréltem ne hogy eltudjanak érni.Harry meg már biztos hogy boldog egy másik lánnyal.Én ennek is tudok örülni hogy ő boldog.Persze anyáék se tudnak az unokájukról.Lehet hogy egy kicsit rossz húzás volt tőlem hogy nem mondtam el nekik se,de végre a saját lábamra kell hogy álljak.Ez az én felelősségem.Meg persze ha elmondtam volna anya nem bírta volna magában tartani és végigkürtölte volna örömében az egész világnak.Ha megszületik a kicsi természetesen majd meglátogatom anyáékat is amint vihetem magammal a csöppséget.Már nagyon várom őt.Az orvost megkértem hogy ne mondja el még hogy fiú lesz-e vagy kislány.
Persze megkértem a stylestomat hogy vásároljon be a kicsinek amint megszületett.Ő tudja legjobban az ízlésemet és persze tudja mi tetszene nekem a legjobban.Ő lett az egyik legjobb haverom.Persze pasi de ez engem nem zavar.Most is épp vele vagyok csinált nekem kaját.Lasagne-t.Imádom.
-Hmm...finom lett.
-Akkor örülök.Na és mikor születik meg?Tudod jó lenne már vásárolni.Már mindent elterveztem.Milyenek lesznek a...
-Hahóó Andrew itt vagy még?
-Ja persze csak elkalandoztam.
-Oo..
-Mi történt?
-Jaj semmi csak azt hittem hogy eltűnt a fülbevalóm.
-Értem.
-Oo..
-Mi az?
-Csak leettem a felsőm de kijön szerencsére.
-Huhh léci csak akkor Oo-z ha jön a gyerek.
-Rendben.
-Oo...
-Na megint mit csináltál?
-Jön a baba.
-Ne hülyéskedj.
-Én nem hülyéskedek komolyan beszélek.ÁÁá fáj.Gyerünk be kell vinned a kórházba itt van nem messze.
-Várj mielőtt elindulunk vegyük át a felsőd.
-Ne most.Gyerünk most vagy megfojtalak.
-Rendben.Indulás.
Elindultunk a kórházba.Már kezdett nagyon erős fájdalmaim lenni és persze egyre sűrűbben.A doki jött ki elénk és gyorsan beültetett a tolószékbe és elindultunk a szülőszoba felé.Persze előtte még átöltöztettek meg vajúdnom is kellett.Mit ne mondjak elég szar érzés volt.Utána bevittek a műtőbe és megszültem a gyerekemet.Maga a szülés gyors volt és nem is fájt.Én pedig annyira rá voltam parázva hogy fájni fog,de szerencsére semmi baj nem történt.A kicsit elvitték megmosdatták és megvizsgálták.Persze Andrew már tudta hogy milyen nemű lett a kicsi és elment vásárolni,de persze nekem nem árulta el.Pár perc múlva bejött egy nővér kezében pedig a gyerekemmel.Olyan gyönyörű kislány,mint ha Hazzat látnám benne.2 hétig tartottak bent minket megfigyelésre.Andrew már kint várt minket.
-Olyan aranyos.Hagy fogjam meg.
-Rendben.
-El se hiszem nagyon aranyos.
-Na de induljunk haza.
-Gondolom már kíváncsi vagy hogy hogy rendeztem be a szobát.
-Igen.Úgy látszik lebuktam.
-Bizony. :D De nem csak a szobát rendeztem át hanem az egész házat.Nagyon fog neked tetszeni.Meg persze a kertet is megcsináltam.
-Remélem is.Na de menjünk.
Elindultunk haza.Amint kiszálltam a kocsiból nagyon meglepődtem.Kint is teljesen át lett rendezve ahogy az egész ház bent is.Bementünk Daniella szobájába.Igen Daniella a neve a kicsinek.
Beraktam a kiságyba és megnéztem a gardróbot.Gyönyörű kis rugdalózók és kis cipők voltak benne.Annyira tetszett az összes.
-Köszönöm Andrew ezt a sok mindent.
-Ugyan nincs mit.Amúgy a terhes képeidet csak úgy imádják és persze már mindenhova eljutott a híre hogy terhes vagy.Meg találgatják hogy ki lehet az apuka.Meg azt mondta Joe hogy majd képeket fog csinálni a kicsiről és persze rólad is.
-Oké rendben.Holnap kezdhetjük is.
-Megmondom neki.Na de most megyek.Babázgass egy kicsit.Jó éjszakát előre is.
-Köszi szépen és neked is. :)
Egész nap babázgattam és még képet is raktam fel twiterre Dany-ről.
Daniella és én végre itthon. :* ♥
Olyan sok embernek tetszett a kép még a követőim száma is megnőtt.Hozzá is szóltak hogy milyen aranyos és persze gratulálnak hozzá.Gondoltam ideje lesz haza utazni meglátogatni anyáékat.
9.rész
Már Dany 7 hónapos.Olyan aranyos és persze felhívtam anyát hogy haza utazom.Anya olyan boldog volt mikor felhívtam,persze dühös is hogy miért nem hívtam eddig meg hogy miért nem mondtam meg hogy van végre unokája.Én szépen elmondtam neki mindent és persze már mindent tudott szóval nem is értem miért mondatta velem el.Erre ő azt mondta hogy hallani akarta tőlem mi az igazság.Gondolhattam volna hogy Mia elmond mindent anyának.
-Igen anya akkor holnap érkezünk.
-Rendben kicsim és vigyázzatok magatokra.Ígérd meg hogy mielőtt leszálltok felhívsz.
-Ígérem anya.
-Dany képzeld holnap találkozni fogunk mamával és papával.
Daniella erre elmosolyodott.Játszottam vele.Beszéltem neki magyarul és persze angolul is mindig hogy könnyebb legyen neki,de szinte csak angolul beszéltem hozzá.Már rakosgattam a betűket elé és mondta a maga kis saját nyelvén.Meg persze a számokat is.Megfürdettem és lefektettem aludni.Már a ciciről is leszokott.Már cumisüvegből iszik.Meséltem neki és elaludt.
Másnap az ébresztőre keltem.Átmentem Daniella szobájába és felkeltettem őt.
Gyorsan felöltöztettem és leraktam a játékaihoz had játsszon addig míg én összepakolok neki pár ruhát meg játékot és persze nekem is át kell öltöznöm,összepakolni is kell.Elkészültem és már láttam Andrew kint vár a kocsinál minket.Bejött a bőröndökért,én pedig becsuktam az ajtót és beraktam a babaülésbe Dany-t.Andrew gázt adott a kocsinak és elindultunk a reptér felé.
-Úgy látom sokáig lesztek.
-Igen.Szeretnék egy kis időt eltölteni anyáékkal és persze szeretném meglátogatni a barátaimat.Bár még azt is eldöntöm ameddig ott leszek hogy egy át talán haza jövök-e.Tudod engem minden Londonba köt.Floridába csak ti köttök oda,de ha visszaköltözök akkor ti is jösztök Londonba és én vegyük őszintén nem fogok visszamenni Floridába.A házat is már odaadtam egy kedves házaspárnak.
-Értem szóval te visszaköltözöl Londonba.Végül is az sirály mert már úgy is megszerettem volna nézni Londont.Úgy hogy engem annyira nem zavar hogy majd oda kell költözni.Meg persze megértem hogy miért mész vissza hisz minden oda köt téged a családod,a barátaid és persze Harry is Dany apukája.
-Igen igazad van és köszi hogy megértesz.
-Ugyan nincs mit.
Segített a bőröndöket kivenni a kocsiból.Bementünk a váróba a bőröndöket most rakják fel a gépre.
A Londonba tartó gép utasait kérjük szálljanak fel.
-Na hát viszlát.Remélem hamarosan találkozunk.
-Viszlát és vigyázz magadra.
Elindultam Dany-vel a kezemben és felszálltam a gépre.Bekapcsoltam a biztonságiövét és az enyémet is.Csináltam róla gyorsan képet és felraktam twiterre.
Irány London.Első repülés Dany-vel. :* ♥ ♥
Elindult a repülő.Dany már mondta a betűket és a számokat angolul és persze magyarul.Már megtanulta és remélem majd hamarosan elindul majd a saját lábán.Persze első szava nem az volt hogy anya hanem hogy apa.Boldog voltam persze és rájöttem hogy nekem mennyire hiányzik Harry.Nem mint ha eddig nem hiányzott volna,de most még jobban.Egy részben ő miatta tértem haza.Remélem Mia nem mondta el neki,mert akkor már biztos leszek benne hogy látni se akar majd.Felhívtam anyát hogy nemsokára leszállunk ő pedig egyből lerakta a telefont.Biztos vagyok benne hogy már riadóztatta a hadsereget hogy ha egy hajszálam is meggörbül csinálják ki a pilótát.Hát igen anyám úgy véd engem mint valami anyatigris,de persze én is ugyan úgy védeném Dany-t ha most ő lenne én,én pedig anya.Már le is szálltunk.Elindultunk a bőröndök felé de már láttam hogy anya apa ott áll és már náluk vannak a bőröndjeink.
-Sziasztok annyira hiányoztatok.
Megöleltem gyorsan őket.
-Te is nekünk.Jaj de édes.
Kiabálásra lettem figyelmes.Megfordultam és láttam hogy a srácok és a lányok szaladnak ide.
-Bell annyira hiányoztál.
Mindenki megölelt.Mikor Harry ért elém intettem neki egyet,mire megakartam fordulni magához rántott és megölelt.
-Mit képzelsz engem meg se ölelsz?
-Azt hittem hogy...
-Ugyan de hogy is.Nem tudnék haragudni rád.
-Ő lenne Daniella?
-Igen.
Mindenki megölelgette.Olyan aranyosak voltak.
Haza értünk és persze mindenki babázgatott.
-Figyelj Bell nem jönnél el velem valahova?Mutatni akarok valamit.
-De persze.
-Majd nemsokára jövünk.
-Rendben.
Harry megállt a banda háza előtt ahol laktunk a csajokkal.Vagyis a csajok még ott laknak.Csak azt vettem észre hogy Harry nem oda megy hanem a mellette lévő házhoz.Eddig észre se vettem hogy épült egy másik ház itt.
-Nem jössz?
-De persze.
-Ki lakik itt?
-Hát ez a ház történetesen a miénk.A tied az enyém és Dany-jé.
-Hogy mi csoda?
-Jól hallottad.Na de ne álljunk itt gyere be körbevezetlek.
Amint beléptem a házba a szavam elállt.Annyira gyönyörű volt minden és persze családias is volt.
Az utolsó szoba ami Daniella-é volt az tetszett a legjobban.
-Tudom nem valami nagy szám a kicsink szobája de ha nem tetszik nyugodtan átalakíthatjuk.
-Várj mint mondtál?
-Hát azt ha nem tetszik akkor nyugodtan átalakíthatjuk.
-Nem nem azt hanem amit előtte mondtál.Azt hogy a kicsink.Te tudod?
-Igen Mia elmondta már a legelején.
-Hogy lehet az hogy nem utálsz ezért?
-Miért utálnálak téged?Te vagy a legcsodálatosabb dolog az életemben.Annyira szenvedtem mikor elmentél és sehol nem találtalak.Csak az bánt hogy nem léptem már az elején.Tudom kihasználtalak,de őrülten szerelmes voltam beléd és végig azt hittem hogy neked csak sex.Így nem akartalak megbántani,de mikor megtudtam a levélből hogy érzel irántam egyből megbántam hogy akkor nem léptem eléd és mondtam azt hogy szeretlek.
-Én pedig buta voltam hogy elmenekültem holott tudhattam volna hogy sohasem lennél rám mérges.
-Szeretlek Bella.
-Én is szeretlek.
Felavattuk az új szobánkat.Nem is egyszer.Épp fekszünk az ágyban és Hazza megszólalt.
-Gyere hozzám.
-Mit mondtál?
-Azt hogy gyere hozzám.
Előre mászott az ágyban a nadrágja ott volt és kivett egy dobozt a zsebéből.Én pedig felültem.Oda mászott hozzám.
-Tudom nem így kellett volna megkérnem a kezed de már nem bírtam hogy ne tartozz hozzám.
-Te őrült vagy.Komolyan mondom.
-Hozzám jössz?
-Hát nem is tudom....Hát persze hogy igen.
-Huhh
-Mi az csak nem azt hitted hogy nemet mondok?
-Őszintén?De azt hittem.
Közben felhúzta az ujjamra a gyűrűt.
-Nagyon szép.
-Reméltem hogy tetszik.
-Nagyon szeretlek.
-Én nem szeretlek...Hanem imádlak.
Vagy 2 órát az ágyban töltöttünk.Gyorsan elkészültünk.Elmentünk Dany-ért és persze jöttek velünk a srácok is.Rengeteg képet csináltunk amit fel is raktunk twiterre.
Na ennyi lenne mára.Majd hozom a kövi részt :P Kérem a komikat :D










































áááá irtó jó lett és fú... megkérte a kezét > esküvőőőőőőőő ;) :) :) :)
VálaszTörlés:D Köszi a kommentet :) és jó lett a te blogod is.
VálaszTörlés